Szilvásvárad története

Szilvásvárad igen régi település. A Bükk-hegység e szakasza már ősidők óta lakott terület volt.

A Istállóskői-barlangban folyt ásatások 35-40000 éves leleteket hoztak napvilágra. A vaskor-szakban jelennek meg a község területén a jazzig, szkíta törzsek, utánuk az avarok, akik leigázták az itt élő szláv népeket. Életükről feltárt sírok és ma is látható földmaradványok tanúskodnak. Szkíta sírt egy útépítés alkalmával fedeztek fel. A leletek (arany hajcsat, 24db gyöngyszem és egy bronz karperec) megmentése Papp László, Kengyel Zoltán és Gál Gyula nevéhez fuzodik. A szlávok gyűrű alakú sáncaik mögött éltek. Ilyen például Szilvásvárad határában lévő Töröksánc, ahol ágyúgolyókat, edényeket és fegyvermaradványokat találtak. Szláv gyűrűvárra épült Gerennavár, Éleskovár, melyek romjai még ma is láthatók.

Honfoglalásunk után az Ug nemzettséghez tartozó népcsoportok népesítették be a területet vadászat céljából Uppony, Dédes, Szilvásvárad között. Lassanként a szilvási kunpalócok nyaka is betört a keresztvíz alá, de még István király idején is föllobogtak az ősmagyar vallás áldozati tüzei. Feltételezhető, hogy a XII. században a terület a Miskóc nemzetségbe tartozó Borsok birtoka volt egészen 1332-ig, mikor is Károly Róbert a Széchyeknek adományozta. Ez időtájt találkozunk a Szilvásvárad község nevének leírásával az egri egyházmegye pápai tizedlajstromában, mint földesúri jobbágyfalu, Warad „Warada” Wárad formában. Nevét a szláv földvárakról kapta.

1365-ben I. Lajos kezébe kerül Éleskovár, Gerennavár és így Wárad is, így lakossága királyi várnép lett. 1373-ban Szilvásvárad neve már Zylvaswarad. 1438-ban a király a Palóczyaknak adományozta a birtokot, így a falu ismét jobbágyfalu lett. A Palócziak magvaszakadtával a Perényiekhez kerül a birtok, akik az „akié a föld, azé a vallás” elvén reformátussá térítették a település lakóit.

1666-ban az uradalom Keglevich Miklós gróf tulajdonába került. A Keglevich család 1894-ig volt birtokosa a területnek. Ez idő alatt jelentek meg Szilvásváradon az első manufaktúrák. A szilvásváradi keménycserépgyár, téglagyár, s üveghuták, vashámorok, hamuzsírfőzők is üzemeltek a Szalajka-völgyben. A Keglevichek birtoklása idején épült a klasszicista stílusú új Református Kerektemplom, az új grófi kastély, számos uradalmi épület, iskola és a református temeto.

A Keglevichek után Erdody Rudolf lett Szilvásvárad birtokosa, majd 1900-ban a cseh lovag Wessely vásárolta meg a területet, mely ekkor a Szilvás nevet viselte. Ipari létesítményeket hozott létre. Bélapátfalván cementgyárat, 1912-ben Szilváson kobányát sodronypályával, iparvasutat és mészüzemet létesített. Az iparvasutat 1908-ban, ahol keskeny nyomtávú kis gozmozdony járt, s hordta a mészkövet a Szalajka-völgyi sodronypálya végállomásáról a mészüzembe.

1906-ban a magyar királyi belügyminiszter a falu nevét a mai formájára, Szilvásváradra módosította. 1914-től az új tulajdonos Pallavicini Alfonz Károly őrgróf lett. Ő építtette a katolikus kápolnát 1924-ben és területet adományozott a katolikus temető létrehozásához. Ez időtájt a túristáknak nem volt könnyű dolguk, ha a Szalajka-völgy be-barangolását tűzték ki célul, ugyanis a terület kerítéssel volt körülvéve, s csak külön, nehezen beszerezhető engedéllyel lehetett látogatni Szilvásváradra.

1948-ban a grófi birtokot államosították, a manufaktúrák megszűntek. Szilvásvárad 1950-ben Borsod megye sajószentpéteri járásától a megyehatárok rendezése folytán Heves megye egri járásához csatolódott. A lipicai ménest 1952-ben telepítették a Szilvásvárad fölötti Csipkéskútra. 1966-tól az iparvasút kirándulóvonatként működik. 1971-74-ben megépült a szalajka-völgyi erdei múzeum. 1976-ban felépült a Szalajka-völgy bejáratánál a Lovasstadion, amit a Fedett lovarda követett 1980-ban lehetőséget teremtve a minden évben megrendezett lovasversenyeknek. 1983-ban megnyitotta kapuit az Orbán-ház Szilvásváradon. 1984-ben Szilvásvárad házigazdája volt a fogathajtó világbajnokságnak, 1999-ben a III. Nemzeti Lovas Fesztiválnak és 2000-ben a II. Lovas Világtalálkozónak.

(Gál Gyula Szilvásvárad története című kéziratából)